Tervező: Csontos Mónika. Facebook csoport, Facebook oldal
A tervezési megbízás egy elegáns budai társasház emeleti lakására szólt. A lakás kifejezetten világos, napfényes, magas terekkel. A beosztását át kellett alakítani úgy, hogy jobban megfeleljen a mai igényeknek. Így került a konyha a korábbi hall helyére, a hálószoba pedig bővült a korábbi konyha terével. Az eredetileg kamra helyiség lett a gardrób, a mosó és szárítógép pedig az előszobai beépített szekrénybe került. Mivel a lakás egyik fala végig ferde, így több helyen kiegyenesítettük azt, a jobb bútorozhatóság kedvéért. A lakás stílusa modern, hívogató, elegáns, de ugyanakkor meleg és otthonos. A legnagyobb kihívás a konyha természetesen, hiszen utólag más helyre telepíteni nem egyszerű. Ráadásul IKEA modulméretekkel dolgozzunk, így igazodni kell a térrel a bútor méreteihez. Még a kivitelezés előtt vagyunk, de már tudjuk hogy 4-5cm mozgástérrel nem lesz könnyű feladat. A terv célja, egy csodás élettér kialakítása, egy értékesebb otthon megalkotása ami hosszú távon is remekül fog működni.







































